Az ördög ügyvédje- tényleg mindenben rossz a Fidesz?
Gondolatkísérlet következik. Az előző írásokban kicsit sem kíméltem a Fideszt és az Orbán-kormányt, amire, persze, bőségesen szolgáltattak indokot. A világ azonban, bármit is igyekeznek a politikusok velünk elhitetni, nem fekete és fehér, nem a gonosz és a jó erők küzdelme. Ebből következően az elképzelhetetlen, hogy egy politikai erő mindenben csak és kizárólag ront és tönkre tesz, míg a másik által épített ország maga a Kánaán. Az ország fele több, mint 10 éve kizárólag a Fideszre szavaz, nyilván nem azért, mert megfogják a grabancát és elráncigálják a szavazófülkébe. Tegyünk, tehát, egy kísérletet arra, hogy körbeírjuk, melyek azok a területek, ahol a Fidesz eredményes.
Makrogazdasági adatok: nem vitás, a számok bizonyítják, hogy a makro adatok tekintetében az Orbán-kormány jól teljesít. Csökken a gdp-hez viszonyított államadósság mértéke, alacsony a költségvetési hiány, alacsony, relatíve az infláció. tudjuk, persze, a mögöttes folyamatokat, a történelmi összegű európai forrásbevonást, a magánnyugdíjpénztárak felszámolását. Ettől még tény, hogy az ország pénzügyi rendszere stabil és ez rendkívül fontos. Hiszen mindenki emlékszik még a szocialista kormányok költekező politikájára, valamint arra, hogy az a politika hogyan vezetett hitelválsághoz, eladósodáshoz, IMF- Világbank- segélyhez. Ma ilyen veszély nem fenyeget.
Közmunkaprogram: természetesen az ezzel kapcsolatos kritikákat is ismerjük, ezeket most nem sorolom el. Az viszont tény: a leszakadó északi régiókban generációk nőttek úgy fel, hogy reggel nem látták a szüleiket munkába indulni, a minta pedig öröklődik. Akármilyen is a közmunka, egyfajta programot visz a reménytelenségbe, a gyerekek szocializációja szempontjából óriási jelentősége van. Szerintem el kell ismerni, ez is egy jó törekvés.
Iskolai hiányzások kezelése: az első Orbán-kormány már egyszer bevezette az családi pótlék eltörlésének a lehetőséget, amennyiben a tanköteles gyermek iskolát kerül. Majd az ezt követő baloldali kormány ezen változtatott, a második kormány visszaállította. Amennyiben a tanköteles gyermek igazolatlanul hiányzik, az iskola értesíti a helyi hivatalt a hiányzásról, a notórius hiányzók pedig a családi pótlék megvonásával nézhetnek szembe retorzióként. Ez mindenképpen egy jó intézkedés, mert eszközt ad az osztályfőnök kezébe a hiányzásokkal szemben.
Családi adókedvezmény, családtámogatások: természetesen ez a rendszer nem lehet igazságos, sok tényező miatt, de a törekvés mindenképpen értékelendő. Valamiféleképpen ösztönzi a gyermekvállalást, ha nem is minden családban, de a törekvés mindenképpen jó. Ennél a pontnál még érdemes megemlíteni a CSOK-ot és a nagycsaládosok autóvásárlásának támogatását.
Sporttámogatások: itt sem szabad kétségbe vonni a jó szándékot. Lehet persze populista érveket felhozni a stadionépítésekkel szemben, át lehet számolni a stadionok árát lélegeztető gépekre, ebben is van ráció, de egy dolgot nem lehet elvitatni: az eredményes sportnemzet, az egyes sportágakban eredményes bajnokok ösztönzőleg hatnak a fiatalabb nemzedékekre, a gyerekek példaként tekintenek a sikeres sportolókra, bizonyított tény, hogy gyerekek tízezrei kezdenek sportolni a példaképek hatására. Azt hiszem, ezen a területen sem lehet kétségbe vonni a szándék nemes voltát.
Eszme: ez egy igazán vitatott pont, vagy fogalmazzunk úgy, hogy itt keveredem a leginkább ellentmondásba önmagammal, mert a Fidesz ideológiájával nem csak hogy nem tudok azonosulni, de nem is igazán hiszem. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy nagyobb közösséget, egy országot, egy nemzetet csak ideával, eszmével lehet egyben tartani. Sajnos, tényként kell kezelnünk, hogy a jelenlegi magyar politikai palettán kizárólag a Fidesz sztoriképes, kizárólag ők gondoskodnak arról, hogy a híveik részesüljenek valamiféle szellemi táplálékban.
Hát mára ennyi a fideszes pirospontgyűjtemény.
Az utolsó 100 komment: