Szijjártó a Szíjj- jachton

Bajban van a külügyminiszter. No, azért olyan nagyon nagy bajban nincsen, hiszen semmi olyat nem tett, amit eddig ne tudtunk volna a rendszerről, amelynek egyik fontos tartópillére. Biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen egy Fidesz- szavazó sem csalódott benne, egyetlen egy szavazóval sem lesz kevesebb, senki nem lesz, aki pont e miatt változtatná meg a véleményét róla, vagy a pártról. Sőt, tegyük hozzá: minisztert, vagy bárkit mást nyaralás közben lefotózni, majd azt közétenni nem szép dolog. Neki is joga van a pihenéshez, a magénszférához, mint bárki másnak. Mint azoknak a nem kormánypárti közszereplőknek akiket a Fidesz médiája kopó-szerűen követ mindenhova, intimszférát nem kímélve. Ahogy joga van Hadházynak a lakásában tartózkodni a kormánytévé kamerái nélkül, vagy a bajai kabinetfőnöknek nyaralni, anélkül, hogy lefényképeznék. Tehát a privátszférát megsérteni csúnya dolog, akárkivel is történik. Jó lenne leszokni erről. Nyilván a Fidesz-propaganda erre fogja helyezni a hangsúlyt, ezzel lesz tele a lakájmédia, hogy a munkamániás Szijjártót pihizni sem engedik. Ahelyett, hogy a lényegi kérdésekről is szót ejtenénk.

Például arról, hogy a miniszter miért érzi szükségét, hogy egy irodai keccsölős képet posztoljon magáról gondterhelt arc kifejezéssel, miközben valójában az Adrián van? Erre a válasz nagyon egyszerű. Azért, mert ez a NER nevű rendszer lényege. Ebből építkeznék, erre épül fel az egész rendszer, így működnek. Mutatni valamit, ami nincs, aminek az ellenkezője az igaz. Ezt művelik 10 éve NER néven, ezt művelték előtte is. Kizárólag a látszat számít, látszatokból építik a valóságot. Szijjártó nem gondolta végig, hogy az a kép, amit felrak, az nem a valóság, hiszen éppen popsit süttet, egyszerűen reflexből cselekedett, ez a normál üzemmód. Minden napra gyártsunk a népnek egy mozit, egy képregényt, vagy valamit. Így működik a köztévé és a KESMA összes propaganda műsora. Szijjártónak szinte munkaköri kötelessége volt feltölteni egy dolgozós képet, miközben nyaral, mert ezt kell elhitetni.

Persze, egyéb kérdéseket is feltehetnénk. Talán az is egy jogos kérdés, hogy ha a miniszterelnök meghirdeti a több Balaton kevesebb Adria programot, propagálja az itthon nyaralást, akkor mennyire etikus, ha a külügyminisztere a tengerparton hesszel? Nem kellene esetleg példát mutatni? Persze, nekünk ezzel sincs dolgunk, erről is a híveknek kellene véleményt alkotni, ők pedig ebben semmi kivetnivalót nem fognak találni, szerintük ez is rendben van. Szerintünk is, mert mi pedig tudjuk, hogy ők ilyenek.

És nyilván a hívőknek azzal sem lesz különösebb problémájuk, hogy hogy fenébe jutott fel Szijjártó arra a luxusjachtra, miből fizette ki, kifizette-e. vagy esetleg ajándékba kapta. Hiszen állítólag a saját fizujából nem tudná kifizetni, ha ajándékba  kapta egy közbeszerzési pályázatokon sorra nyertes oligarchától, akkor az korrupció. Ugyanaz a szitu, mint amikor a főnököt az állami pénzekből meggazdagodott oligarcha repteti meccsről meccsre. Abból sem lett botrány, mármint abban az értelemben, hogy a saját táboron belül bárki is szóvá tette volna, sőt, a főnök büszkén azt mondta, hogy mindig is így utazott és ezután is így fog. És a rajongótábora nem csökkent. Ha belegondolunk, nagy hülyeséget nem is mondott, mert azt csak mi gondoljuk, hogy az ilyen esetekben a vállalkozó viszi a politikust. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy a politikus a köz pénzéből mesés vagyonokat menekít át strómanok nevére, de ez valójába a saját tulajdona, csak más nevén fut. Szóval tulajdonképpen a főnök ilyenkor nem a vállalkozó repcsijével utazik, hanem a sajátjával, mert hát ő mindig is a saját közlekedési eszközével utazgatott, hol 1200-es Ladával, hogy luxusrepcsivel, mikor mi volt neki.

Egy ilyen sajátosan magyar oligarchikus rendszerben ez így természetes, a közvagyon, a politikusi vagyon és a vállalkozói vagyon egymásba gabalyodik.

És a legfontosabb kérdés: tök mindegy, hogy irodában, jachton, vagy akárhol, de a lényegi kérdés az, hogy mi a fenét művel a magyar kormány a belorusz-ügyben?

De ez azt hiszem megér egy önálló bejegyzést.