Jogállam vagyunk-e? Az elmúlt néhány hét, néhány hónap és év visszatérő disputája, hogy sérül-e a magyar jogállam, vagy egyáltalán létezik-e még. Az EU parlamentjében már 2010-ben is vitanapot rendeztek a magyar jogállam helyzetéről, közvetlenül az új médiatörvény megalkotása után. És még most is napirenden van a kérdés, sőt, ezzel foglalkozott a Sargentini-jelentés, valamint kifejezetten a magyar jogállami anomáliák miatt merült fel az unió döntéshozóiban, hogy a kohéziós alapokból történő kifizetéseket jogállami normákhoz kellene kötni.

De sérül-e a jogállam valójában?

E kérdés megválaszolása igazán bonyolult. Ugyanis a válaszadáshoz először is tisztázni kellene, hogy mi a jogállam. Erre a kérdésre többféle válasz is adható. Az egyik válasz szerint a jogállam azt jelenti, hogy létezik a leírt jog, jogszabályok, törvények, rendeletek stb rendszere és ezek összességének a betartása, tiszteletben tartása jelenti a jogállamot. Tehát az írott jog, a papírra írt jogszabályok kizárólagos érvényesítése jelenti a jogállamot. Egy másik megközelítés szerint a jogállamiság több, mint a leírt jogszabályok összessége, egyfajta szellemiség, amit valahonnan eredeztetnek, egy valamiféle demokratikus ethosz. Istentől, természeti jogokból, az ember vele született jogaiból. E felfogás szerint előbb keletkezik a szemlélet, előbb keletkeznek az elvek, a meggyőződések, például a demokratikus, vagy liberális, vagy konzervatív, vagy anarchista :) meggyőződés és ezen elvek összességét kodifikálják. Eme szemlélet szerint nem lehet minden jogszerű, ami jogszabályba van írva, hiszen attól, hogy leírunk valamit, attól még nem biztos, hogy az kompatibilis a jogszerűség elveivel, az alapvető ideával. Míg az első megközelítés szerint minden, amit leírunk és jogszabály lesz, az jogszerű, hiszen meglévő, működő jogszabályok képezik az alapját.

Ami a magyar politikai palettát illeti, a kormány, természetesen azt állítja, hogy a magyar jogállam működik, nem sérül, míg az ellenzék szerint komoly problémák vannak a jogállammal, konkrétan az, hogy már nem létezik. A fentiekből jól kikövetkeztethető. hogy a kormány a jogállamiság azon verzióját tekinti irányadónak, miszerint az egyetlen kritérium az, hogy minden megfeleljen a leirt jognak. Ezzel szemben az ellenzék (és az EU nagy része) azt az elvet vallja, hogy a leírt jogszabályok betartása mellett is lehetséges a jogállam, a fékek és ellensúlyok rendszerének a leépítése.

Nézzük meg mindezt pontokba szedve.

1.                                                         Médiatörvény, médiaviszonyok: a 2010-ben elfogadott törvény szerint a médiahatóságban csak kizárólag kormánypárti delegáltak vannak, 9 éves mandátummal. Ez természetesen teljesen jogszerű, hiszen a kétharmados felhatalmazás erre lehetőséget adott. A kormány szerint is ez teljesen jogszerű, ráadásul van olyan európai ország, ahol a médiatestület összetétele hasonló. Ha jobban bele gondolunk, nem is ez a lényeg, hanem ami ebből következik. Hiszen a lényeg valójában az, hogy hogyan működik a testület, illetve maga a média. Ha a testület ilyetén való összetételének az a következménye, hogy a közmédia összes csatornája egyetlen pártnak a szócsövévé válik, akkor máris beleütközünk abba a szituációba, hogy a jogszabályok betartása ténylegesen garantálja-e a jogállami működést.  Hiszen azt azért bizonyosan kijelenthetjük, hogy egy jogállamban a média nem lehet pártszócső.

2.                                                         Alkotmánybíróság: az elmúlt 10 évben az alkotmánybírák jelölésénél nem volt semmiféle pártok közti egyeztetés, kizárólag a kormánypárt jelöltjei kerültek be a testületbe. A kormánypárt érvelése szerint mindez nem sérti a jogállamot, hiszen rendelkeznek kétharmados felhatalmazással, ezen felül semmiféle egyeztetési kötelezettségük nincsen. Ez így igaz. Az Alkotmánybíróság dönt arról, hogy bizonyos jogszabályok megfelelnek-e az Alaptörvény kritériumainak, valamint dönt a népszavazások kiírhatóságáról. Ha el is tekintünk attól, hogy megkérdőjelezzük a bírák egyoldalú megválasztásának gyakorlatát, azt mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy a testület valójában hogyan működik. Volt-e arra precedens, hogy a testület a kormány szándékaival ellentétes döntést hozott? Én egy ilyen esetre emlékszem, a végkielégítések visszamenőleges elvételével kapcsolatban, amikor végülis nem került sor a „tisztességtelen” végkielégítések visszafizetésére, noha a kormány szerette volna. Azt viszont megállapíthatjuk, hogy népszavazás 2008 óta nem volt, de azt is tegyük hozzá, hogy két esetben, a vasárnapi boltzár feloldása, valamit az olimpia megrendezése kapcsán, nem azért nem volt népszavazás, mert az AB nem engedte, hanem mert a kormány a népszavazási kudarctól tartva meghátrált. Tehát nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a csak a Fidesz által megválasztott bírák mindig kizárólag a Fidesz érdekeit képviselik.

3.                                                         Választási eljárási törvény: ebben az esetben is szögezzünk le két dolgot. Egyrészt a törvény szintén megfelelt az akkori jogszabályoknak, másrészt kétségtelenül nincs beleírva, hogy a választásokon a Fidesz bármiféle előnybe részesüljön. Emellett az is visszatérő elv szokott lenni, hogy más országokban is van ilyen választási rendszer, például a brit rendszer is a győztes mindent visz elvére épül. Ezzel együtt történt egy kis gerrymandering is, ami a választási körzethatárok átszabását jelenti. Ez utóbbi esetben kaptunk egy kis segítséget is, mivel Kövér László egy fórumon nyilvánosan beismerte, hogy a választási körzethatárokat saját, jól felfogott érdekből módosították. Az azért egy lényeges különbség a magyar és a brit rendszer között, hogy a magyar rendszer megalkotása 2010-ben bizony igen simulékonyan figyelembe vette az akkori pártviszonyokat. Hiszen abban a képletben, melyben egy nagy és sok kicsi párt van, az egyfordulós rendszer segítségével a legnagyobb párt mindenképpen „felülpreferálódik”. És ez a szituáció egészen véletlenül a Fidesznek az elmúlt 10 évben tökéletesen megfelelt.  Kérdés, hogy mit hoz a jövő? A 2019-es önkormányzati választások megmutatták, hogy ha az ellenzéki pártok összefognak, akkor a jelenlegi rendszer akár előny is lehet számukra. Tehát a kérdés az, hogy az egyre borítékolhatóbb ellenzéki összefogás hatására, figyelembe véve majd az akkori közvélemény-kutatási adatokat, 2022-ben módosít- e a Fidesz a választási törvényen?

4.                                                        Ügyészség: „Polt Péter legfőbb ügyész nem Fidesz-tag, tehát nem pártkatona.” Mondta Varga Judit igazságügy-miniszter a Donáth Annával való vitáján arra a felvetésre, hogy az ügyészség pártszempontok szerint működik-e. Ez igaz, Polt Péter tényleg nem Fidesz-tag. Csak a Fidesz alapító tagja volt, de természetesen ma már nem tagja a pártnak. Ez persze nem jelent semmit. A valódi kérdés az, hogy Polt Péter elfogulatlanul teszi-e a dolgát. Érvényesít-e az ügyészség pártszempontokat? Nehéz kérdés, természetesen talán ez az a kérdés, ahol a legnehezebb tetten érni a jogállami csorbát, hiszen nyilvánvaló, hogy a közvélemény egy része által oligarchának tartott személyek minden jogszabályt betartva halmoztak fel milliárdos vagyonokat. Valahogy mindig ők nyerték a közbeszerzési pályázatokat.

A példákat hosszan lehetne még sorolni, de nem érdemes, mert a kormány visszatérő érvelése szerint, ahogy már fentebb említettem, minden döntésük megfelelt a jogszabályoknak, valamint az EU által kritizált elemek mindegyike megtalálható más országok törvénykezésében. A miniszterelnök szerint pedig a kritikusok által említett „overall picture”, vagyis az általános összkép bírálata kommunista tempó. Ami a jogszabályok betartását illeti, abban kétségkívül igaza van a kormánynak, hogy minden leírt jogszabályt betartottak, ám ha a jogállam másfajta megközelítéséből indulunk ki, miszerint a jog nem önmagában való dolog, hanem csak leír, formalizál egyfajta demokratikus, jogállami" megközelítést, akkor a bírálóknak van igazuk. Hiszen kétharmados többség birtokában bármikor lehet olyan jogszabályokat alkotni, melyek tökéletesen ellentétesek a jogállam szellemiségével. Mert például mi történik akkor, ha a parlament alkot   és elfogad egy olyan jogszabályt, amely szerint a szemüveges emberek , vagy éppen történetesen a különböző nemű emberek nem házasodhatnak? És mi történik, ha mindezt az AB jóvá hagyja? Semmi. Sérül a jogállam ebben az esetben a kormány felfogása szerint? Nem, hiszen kétharmados felhatalmazás alapján tették.  Ami az általános összképre alapuló bírálat miniszterelnöki kritikáját („kommunista tempó”) illeti, az teljesen hamis. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy intézkedés egyetlen ország törvénykezésében szerepel, vagy pedig egyetlen ország prezentálja az összes intézkedést egymaga. A jogállamot ugyanis csak rendszerben lehet értékelni, nem elemenként, hanem az elemek kölcsönös egymásra hatásaként, és majd a tényleges működés mutatja meg, hogy van-e probléma a jogállammal.

Ha van egy csotrogány kocsim, amin ma már semmi sem működik, akkor engem nem vigasztal, hogy a szomszéd vadonatúj A4-esén elromlott az index, még akkor sem, ha az e miatti szomorúságom csak „kommunista tempó”.